1. Felismerhetjük, hogy egy nagyobb egység, a családunk szerves része vagyunk, akkor is ha nem tartjuk a kapcsolatot a családtagjainkkal vagy ha sosem találkoztunk velük, és hogy milyen rejtett szálakon kapcsolódunk a rokonainkhoz, halottakhoz vagy ismeretlenekhez is akár, és hogy ezek a szálak milyen módon határozzák meg a mindennapi életünket anélkül hogy tudnánk róla.
2. Mélyebb ismereteket szerezzünk önmagunk működéséről, s ezeket az ismereteket felhasználhatjuk egy harmonikusabb életvitelhez. Sokszor nem vagyunk elégedettek a reakcióinkkal mert nincsenek arányban a történésekkel, vagy nem tudunk elkezdeni, elintézni, megélni valamit (pl. párkapcsolat, gyermekvállalás, önálló élet, munkakezdés), körbejárunk egy adott helyzetben évek óta, vagy mindig megállunk egy kívánt cél előtt. Így segíthet átvenni az irányítást a szokásaink, a viselkedésünk és a reakcióink felett, ami kiegyensúlyozottabb életvitelhez vezet.
3. Megtudhatjuk, hogy betegségeink milyen lelki mozgatórugókkal rendelkeznek, és tudatosan változtathatunk rajtuk. Betegségek esetén a test kezelése, gyógyítása elengedhetetlen, hiszen minden jelenséget azon a szinten kell kezelni, ahol megjelenik. Fontos tudni, hogy a földi életben a test az utolsó szint, ott azért tud megjelenni valami, mert a finomabb szintekre érkezett jelzéseket nem vettük, de a testi jelzéseket midenképpen észrevesszük. Dönthetünk úgy, hogy nem törődünk velük, de ha értelmezzük az életünk jelzéseit, akkor esetleg kívánatosabb irányba is fordíthatunk előrehaladott testi-lelki kórképeket, csökkenthetjük a fizikai tüneteket, megérthetjük a betegségünk kialakulásának körülményeit, és tudatosan változtathatunk rajta. A gyógyulás érdekében mindenképpen változtatni kell valamin, olyan nincsen, hogy minden ugyanúgy marad, csak a betegség tűnik el.
4. Ráébredhetünk, hogy nem a környezetünk, a vallások, a politikusok, más népek, vagy a főnökünk felelős az életünk alakulásáért, hanem mi magunk.
1. Másokon nem tudunk segíteni, csak magunkon. Ezt úgy kell érteni, hogy azért vagyunk itt e Földön, hogy megvalósítsuk magunkat, de nem egy önző, egoista, csak magunkkal törődő formában, hanem úgy, hogy felismerjük magunkban az összetartozás érzését a többi emberrel. Minden tapasztalatot azért szerzünk, hogy ez lehetővé váljon előbb-utóbb. Ha látod hogy a másik szenved, lehet vele együttérezni, vagy ha rossz irányba megy (ki szerint rossz?), figyelmeztetni. Nem menthetünk meg senkit attól, hogy megszerezze a maga tapasztalatait, legfeljebb késleltethetjük. Persze ha látsz valakit fuldokolni a Dunában, húzd ki! De a lelki fejlődésért mindenki maga felelős. Lehet mások helyett cselekedni, dolgozni, de ennek mindig ára van. Aki helyett csinálsz valamit, az nem tanulja meg maga azt a dolgot csinálni, és a te időd és lehetőségeid fogynak, hogy a magad dolgával törődj.
2. Másokon nem tudunk változtatni, csak magunkon, ez egy önismereti alapkérdés. Ha nem olyan a párunk, apánk, anyánk, gyermekünk amilyennek mi szeretnénk, akkor az egyrészt nem biztos hogy baj, másrészt tedd fel magadnak a kérdést, hogy amit másokban szeretnél megváltoztatni, az benned hogyan van. Sokszor pont olyanok vagy éppen az ellentéte vagyunk annak, amit megváltoztatni szeretnénk, s a megoldás mindig az arany középút. Ahogy Gandhi mondta: légy a változás, amit a világban látni szeretnél.
3. A múltat nem tudjuk megváltoztatni, eseményeket nem lehet meg nem történtté tenni, amink van az a nézőpont. A nézőpontunkat meg tudjuk változtatni. Hogyan tekintünk életünk eseményeire? Látjuk mindegyiknek az értelmét, hasznát? Melyik mire tanított? Az életünk minden eseménye egy kirakós darabkája, mindegyiknek van egy helye, ami szükséges az egész képhez és hiányozna ha nem lenne.
4. Az életben a fájdalom elkerülhetetlen. Ha a fájdalmunkat magunkkal cipeljük, szenvedés lesz az osztályrészünk, ha a fájdalmunkat megéljük és átéljük és letesszük, akkor erő fakad belőle. Mivel szívesen tartózkodunk a lelki-érzelmi komfortzónánkban ellenállva mindenféle változásnak, ezért a fejlődésünk érdekében a fájdalom segítségével terelnek bennünket új utakra.
Alapvetően tapasztalati úton keletkezett, vagyis arra a következtetésre jutott sok terapeuta (pl. Szondi Lipót), hogy bizonyos esetekben nem megmagyarázható az egyén életének a történéseivel az, hogy milyen reakciói vannak, milyen betegségben szenved, hanem az őseinek a tudatalatti kényszerítő ereje az ami olyan nyomást gyakorol rá, amelynek nem tud ellenállni. S ha ezt a kötést sikerül feloldani, az egyén szabadabban élhet.
Szintén magyar vonatkozású a családi kontextus fontosságának felismerése Böszörményi-Nagy Iván által, vagyis az egyén nem választható el a családi környezetétől, viselkedése, reakciói csak a környezetével együtt értelmezhető és megváltoztatható.
Bert Hellinger nevéhez fűződik a családállítás módszere, mely sok tudás, felismerés és módszer szintézise, s aki szintén tapasztalati úton megfigyelte (misszionárius volt a zuluknál Afrikában), hogy a család-rendszerek bizonyos törvényszerűségek szerint működnek, egy meghatározott rend szabályait követik. Megfigyelései és tapasztalatai alapján megfogalmazta a szeretet rendjeit (otthagyta az egyházat és pszichoterápiát tanult), s így most már tudatosan törekedhetünk arra, hogy a természet rendjével nagyobb harmóniába kerülhessünk. (Hellinger második feleségével, Sophie-val járja világkörüli útját és tart csoportokat mindenfelé. )
A szeretet tulajdonképpen nem más, mint kapcsolat két élőlény között, és ennek a kapcsolatnak lehetnek különböző szintjei, minőségei. Ezt a világot a szeretet kötőanyaga tartja össze, de ez nem egy szirupos máz, hanem intenzitásában egy nagyon dinamikus és sokarcú összetartóerő.
Ha tudatosan keressük, megláthatjuk a szeretetet például olyan szélsőséges kapcsolódásokban is, mint a gyermek molesztálása az apja által. Hiszen a gyermek ebben az esetben tudattalanul apja szeretetéről tesz tanúbizonyságot, megadja neki azt, amit anyja nem tud, vagy nem hajlandó. "Majd én megteszem helyetted, anya." Persze ezzel mindannyian komoly büntetést vonnak magukra, elhagyják a nekik rendeltetett helyet a családjukban, ahol boldogan élhetnének, felborítják a természetes rendet.
A sors, mint egy jó szabászmester bátran belevág a szövetbe, s mi nem tudhatjuk mi lesz belőle: kabát vagy felöltő - írja Rejtő Jenő, sőt sokszor csak annyit látunk hogy vág, szakad, fáj. De jó ha tudjuk, hogy mindennek célja és értelme van, és dönthetünk úgy, hogy ezt az értelmet megkeressük a magunk életében.
Szabad akaratunk lehetővé teszi, hogy a szeretet rendjeitől eltérően éljünk, akkor is ha nem tudjuk milyen ez a rend, és akkor is ha tudjuk. Persze ennek hosszabb-rövidebb távon következményei vannak. Minden ember a családfájának azon a pontján kapja a legtöbb lehetőséget a boldog és kiteljesedett életre, amelyik pontjába beleszületett. Ha egy házasság boldogtalan és a gyermek igyekszik pótolni általában az ellenkező nemű szülő magányát, egyedüllétét, társát (pl. a fiú az elhagyott anyával marad), akkor ez a gyermek sokszor a párkapcsolatával, illetve annak hiányával fizet azért, mert beáll a szülője mellé társnak. Felcsúszik eggyel a családfájában, egy magasabb szintre. Vagy ha kettő szintet csúszik fel és apjáról vagy anyjáról gondoskodik (nem feltétlenül anyagilag, inkább érzelmileg), mintha gyermekei lennének, akkor esetleg saját gyermeke nem születik. (Idős és beteg szülők ellátása természetesen nem ez az eset.)
A legalapvetőbb működési elv, hogy mindenkinek ugyanannyi joga van a családhoz tartozni. Bárki bármit tesz, vagy elmulaszt, a családhoz tartozás joga az övé marad. A rend szerint a családhoz tartozónak tekintünk minden vér szerinti családtagot, minden megfogant embriót, akármi is történt vele később (abortusz, vetélés, halvaszülés, örökbeadás), mindenkit aki részt vesz a fogantatásban, házastársakat (vagy ennek megfelelőt, de sokszor beteljesületlen, erős érzelmi töltésű szerelmeket is), testvért, féltestvért, valamint azokat, akik élet-halál dolgában közreműködtek (aki életet ment vagy életet kiolt, vagy aki az élet kioltását megakadályozza vagy megakadályozhatná de nem teszi). Ezek az emberek alkotják a kibővített családunkat, a klánt. Tehát a klán tagja az az ismeretlen sofőr, aki halálra gázolta a nagymamát a zebrán, és az az ismeretlen is, aki látta hogy jön az autó és nem húzta vissza a nagymamát, pedig megtehette volna. Ha bárkit aki a klánunkhoz tartozik, kirekesztünk a szívünkben, akkor a kirekesztett, hiányzó családtag valamilyen formában visszaköveteli majd a helyét.
Csak úgy persze nem rekesztünk ki senkit, azok kerülnek kirekesztésre, akik valami nehéz sorsot éltek át. Ha valakinek nehéz volt a sorsa, azt aki ezt neki okozta, azt sokszor kizárjuk, vagy azt is aki átélte, mert fájdalmas az emlékezés. Ilyen esetben a kirekesztettnek ezt a nehéz sorsát az utódok közül valaki átveszi, és hozzá hasonló életet kezd el élni.
Nehéz sorsnak tekintem a nem természetes halált (baleset vagy gyilkosság), szexuális visszaélést, teljes vagyonvesztést, fiatalkori halált, gyermekvesztést, háborút, börtönt, szexuális identitászavart, testi vagy szellemi fogyatékot. Ilyen dolgok minden családban történnek, de sokszor nem szól róla a családi emlékezet. Érdemes feltérképezni, hogy a felmenőink milyen életet éltek, mit lehet tudni róluk, ez sokszor nagyban megkönnyíti a családállítást.
Hogy ki melyik őséhez kötődik, az teljesen változó, van hogy nincs régi történet amihez kötődünk, van hogy egyszerűen úgy csináljuk, ahogyan a szüleink csinálták, s ennek a felismerése vihet minket újabb utakra, de csakis akkor, ha tiszteljük őket, ha tiszteletben tartjuk azt, hogy ők így tudták csinálni, így tudtak hozzánk kapcsolódni, így tudtak minket szeretni, ilyen áron és ilyen módon tudták továbbadni az életet.
Tiszteletreméltó az a tény, hogy az élet a szüleinken és azok szülein keresztül áramlott felénk, rajtuk keresztül kaptuk az életet, s ha ők nincsenek, mi sem vagyunk. Minden más csak ez után következik. Ez a legnagyobb ajándék amit kaptunk tőlük, s hogy mit kezdünk vele, az már rajtunk múlik, a mi döntésünk.
Csoportban dolgozunk, többnyire ismeretlenek együtt. Aki állítani szeretne, az az állító, akik részt vesznek az állításában, azok a képviselők. Az állítóval röviden, a tényekre szorítkozva elbeszélgetek, hogy milyen témát hozott, s ebből leszűröm, hogy milyen képviselőket fogunk beállítani (pl. az állító apja, anyja stb.), majd megkérem az állítót hogy a csoportból válassza ki, hogy kik lesznek a képviselők. A képviselők felállnak, a csoport többi tagja, az állító és én körben ülünk körülöttük.
Ekkor a képviselők elkezdik érzékelni, hogy a rájuk osztott szerep milyen érzéseket kelt (erre haragszom, ahhoz odabújnék, őt megsimogatnám stb.), vagy milyen testi érzeteket (hátfájás, zsibbadás, fülzúgás stb.) mutat, illetve milyen mozgást tennének, lefekszenek, vagy leülnek vagy körbejárnak stb. Ezt úgy hívják, hogy képviseleti érzékelés, ami hogy hogyan lehetséges, arra még csak elméletek vannak, de tény az, hogy működik. (Ha kételyeid vannak, egyelőre olvass csak tovább, még lesz szó róla. ) Szóval ezekből a mozgásokból, érzésekből, érzetekből kiderül, hogy mik a láthatalan mozgatórugók, és oldást kereshetünk az elakadásokra, eltávolíthatjuk a kötéseket a nehéz sorsú rokonokkal, felismerhetjük működési nehézségeinket, és azok eredetét. Itt hosszabb-rövidebb nyomozómunka következhet, esetleg újabb képviselők beállításával, míg a hozott téma gyökerét megleljük. Ha ez megvan, nincs más hátra, mint kimondani azt amit látunk, mert a valóság felismerése gyógyító erejű, illetve ezáltal a képviselők is beállnak egy nagyobb rendezettségű állapotba, s az így létrejövő kép szintén gyógyító erejű, sokszor olyan mint egy igazi családi fotó. Ezt a képet érdemes hazavinnünk magunkban, és felidézni (de nem szételemezni) időnként, hogy a hatása minél tartósabb legyen, illetve az állítások végén érezhető hűvös, tiszta, békés atmoszférát.
Hát az jelenleg még nincsen, ilyen szempontból a családállítás előrébb jár mint a tudomány, hiszen nem a tudomány által elismert jelenségen alapul. Biztosan sokan találkoztak már olyasmivel, hogy megérezzük mi van a szerettünkkel, amikor valamilyen erőteljes hatás érte, mintha a lelkünk mobiltelefonhálózatán küldött volna egy sms-t. Nos, ez a hálózat vagy energiamező nem csak egymáshoz közel állók között létezik, hanem ebben a hálózatban élünk mi mindannyian, az őseink is ebben éltek, s a múltbeli történések is elérhetők ezen az energiamezőn keresztül. Ennek a mezőnek az érzékelése fejleszthető, mindenki képes rá, minél nagyobb a csend és stabilitás odabent, annál jobban érzékelhető.
Vannak akik szerint ez egy intelligens energiamező, ami már a hétköznapi valóságtól eléggé messzire vezető gondolat, s ha vallásos lennék, nevezhetném Szentléleknek vagy Sívának is, akár. Talán így ér össze a spiritualitásban a vallás és a tudomány.
